Kenshin és Brüsszel

Ó jaj, hol is kezdjem. Egyben hazajöttem, talán ezt érdemes leszögezni. Bár, ha nem így lenne, akkor nyilván most nem írnék naplót, tehát ezt mindenki magától is kitalálhatta. Már, aki egyáltalán tudta, hogy elhagytam az országot pénteken.

Merthogy elhagytam biza! Életemben másodszor ültem repcsin~~ És igazából teljesen jó volt. Brüsszelbe “ruccantunk” a hétvégén egy kis városnézésre meg a Made in Asia conra, és amilyen könnyedén ez hangzik, olyan szörnyen megviselte a pénztárcám. Úgyhogy bocsi mindenki, de most jó darabig semmi fölös kiadás:P

Először is kijelenteném, hogy nagyon is jól éreztem magam, és ennek a fő oka a társaság volt, szóval jó volt, meg minden, DE, és itt jönnek a DE-k….

Brüsszelről: Nekem nagy csalódás volt. A vonatállomás és a város koszos volt, sokkal mocskosabb, mint Budapest. Az emberek ugyan sokkal segítőkészebbek voltak, mint kicsiny hazánkban, de nem igen beszéltek normálisan angolul, és így egy kínszenvedés volt minden. Ráadásul elég sok nagyon ijesztő fazon is volt. Az egyik megpróbált felszedni az állomáson, a másik meg követett minket vagy 15 percen át. Gondolom, a csomagunkat akarta volna ellopni. Ezen azért valamelyest segített a vasárnapi sightseeing tour, amibe mondhatni véletlenül csöppentünk bele. Ott legalább láttam a város tagadhatatlanul gyönyörű arcát is. Csak kár, hogy addigra már ismertem a másikat. A városnézéssel kellett volna kezdeni, akkor más lenne talán a benyomás…. És a francia nyelv… Hajaj, egy ideig nem akarok franciát hallani. Hiába bizonygatják nekem, milyen szép nyelv is az, szerintem randa, és most túladagolásom van belőle.

A szállásunk egyébiránt tisztább volt, mint gondoltam, és elég kényelmes is, bár kicsit hangos volt éjszakánként, és fura volt, hogy rajtunk kívül mindenki török. De nem is annyira nekünk volt fura, inkább ők néztek ránk furán 😛 Viszont végtelenül rendesek voltak. Otthagyhattuk becsekkolás előtt meg kicsekkolás után a csomagunkat, vigyáztak rá stb. Úgyhogy végső soron nem volt rossz. Gondolkodtam is, hogy be kéne írni a bookingolós oldalra valami pozitívat, mert mindenki úgy lehúzta a szállást, hogy nem is értem.

A hotellal szemben volt egy grill-bár, ott ettünk kétszer is, az egyik pincérnővel össze is haverkodtunk, nagyon jófej csaj volt. Egyébként nem volt sok választásunk, ami az éttermeket illeti, mert azon kívül nem sok kajás hely volt olyan megközelíthető távolságban (estefelé).

Kaptam városnézést is. Szombaton az expót jártuk körbe. Elég tüzetesen átvizsgáltuk a területet, nem végeztünk félmunkát:P Vasárnap pedig egyfelől térképpel, másfelől városnéző busszal is körbejártuk Brüsszelt.

Íme itt van néhány kép, ezek a kedvenceim – ezért vagy azért. De majdnem háromszáz kép van összesen, úgyhogy nem fogom felpakolgatni mindet.

A képaláírásokat is figyeljétek, mert ott is meséltem.

Apróságok, amik még eszembe jutnak:
– A Paul nevű helyen a croissaint isteni volt!
– ágfóbia…. Sose utazz nyitott tetejű buszban alacsony fák alatt!

Aki jobban figyelt, az már láthatta, hogy voltak ott expós képek is. Hát igen! Na aaaaaaz nem volt semmi. És megérte a sorban állást! Én nem nagyon beszéltem a senseijel, de megvolt a Konnichiwa-Arigatou, és jó volt látni, hogy Fru, meg Kayo mindent elmond és átad neki. Nem is volt baj, hogy belőlem már semmi értelmes nem jött ki. Nem is emlékszem, mi történt. Komolyan. Csak arra, h elindulok az asztal felé, és eljövök az asztaltól, fura:P Sztem átéltem egy kisebb csendes extázistXD

Ezen kívül a másik csodája az expónak, hogy ilyenjeim vannak!

Na jó, nem mind az enyém, csak Tegoshi és You-kun, de olyan jól mutattak így együtt, hogy nyűűűűű~ Olyan hihetetlen, hogy volt jpop-os meg Johnny’s-os stand *________* Ilyet akarok itthonra is… Csak akkor nem maradna pízem:S

És az, hogy külön meg van jelölve a címben a Kenshin, az egészen konkrétan ennek a vidinek is köszönhető:

Azt hiszem, kiújult a Kenshinitiszem. Kérek anime remake-et!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s