Szépirodalomról.

Először is, gondolkodtam róla, hogy most már tényleg csinálok egy olyan blogot, ahova leírhatom az összes hülye gondolatomat, de már annyi blogom van, hogy úgy döntöttem, inkább ezt alakítom át. Szóval innentől lesznek komoly bejegyzések is. (Vagyis úgy caklipakli LESZNEK bejegyzések).

És akkor most egy gyors váltással: A minap egy író fészbúk oldalán, láttam egy kiírást, amiben emlegetett író azt ecsetelte, szerinte mennyire nem lehet valaki az irodalmi élet része, ha nem ismeri a kortársakat, és ezen annyira felhúztam magam, hogy majdnem válaszoltam neki (menő mi? idegességemben MAJDNEM válaszoltam:P) De ebből már kinőttem, végül csak vettem két mély levegőt, és hagytam a francba az egészet.

Merthogy ott kezdődik a probléma, hogy tudom, szörnyen eretnek dolog, de én semmivel nem tartom többre a szépirodalmat az igényes szórakoztató irodalomnál. Ennek egy komoly oka van: a ma szépirodalomnak tartott művek, valamikor ugyanúgy szórakoztatóirodalomnak számítottak. Az idő emelte őket a szépirodalmak sorába. Most viszont születéskor aggatjuk ezt a címkét, és igazából szerintem sokkal helytállóbb lenne ezeket a műveket, elvontirodalomnak nevezni, mint szépnek. Felvállalom, hogy felszínes vagyok (nem, igazából nem, ezt csak úgy mondom), de nekem sokkal többet mond valami az életről, ami nem akar mindenáron mondani, inkább csak vezet és mutat. Minden jó történetben el van bújtatva valami tanulság. Az is lehet, hogy egyszerűen csak a történetek megszállottja vagyok. Egy manga, egy anime, egy jó film ugyanúgy el tudja érni nálam, hogy görcsbe ránduljon a gyomrom, és elinduljon az a bizsergés, amikor érzed, hogy valami olyat látsz, ami rendkívüli, amikor kiszakad belőled, hogy váá~~ (Ezt most jól megaszondtam, mi?:P) Nekem valahol ennél az érzésnél kezdődik az élmény, és az élmény az olvasás lényege. Persze, tisztelet a kivételnek. Bevallom, egy idő után már nem is kínoztam magam kortárs művek olvasásával. Néha egy-egy novella beficcen, egy-egy regénybe belelapozok, amikor elszégyellem magam, de vagy nagyon rosszul választok, vagy tényleg nem való nekem az ilyesmi. Valamikor a huszadik század elejénél megszűnik szórakoztatni engem a szépirodalom.

De hogy mért húztam fel magam ennyire? Mert minden elvem ellenére én is szoktam egyszer-egyszer olyat írni, amire ráhúzható a szépirodalom címke. (Ergo időnként kiszalad a kezem alól egy-egy elvont novella). Éppen ezért arra gondoltam, az egyetemen megpróbálkozom egy írói kurzussal. (Azt most hagyjuk a csudába, hogy sikerült-e, és mért nem:P Nem az írásaim minősége miatt, hála az égnek. Addig el se jutottam, hogy leadjak írásművet:P) És ott is mánia volt ez a vegyünk részt az irodalmi elit életében dolog. Ad 1: nem vagyok elit, és nem is akarok az lenni, Ad 2: Van elég bajom enélkül is. A fő problémám a dologgal a felolvasás volt. Híresen szarul olvasok fel. Mármint nem a hangos olvasással van bajom, de ha felolvasol egy történetet, azt elő kell adni. Nem vagyok színész. Író vagyok. Mért ér attól többet a történetem, hogy felolvasom? Arról nem is beszélve, hogy befogadni is nehezebb, interpretációt kap, egy adott kontextust, kötődik a hangomhoz. Az írásnak nem szabad összeforrnia az íróval. Ha az író beleszól, akkor elvesz valamit az olvasótól, beszéljen a történeten keresztül. Értem én, és tudom is, hogy a görögök idejében még nem is létezett olyan, hogy csendes olvasás, de egyfelől az úgy kétezer éve volt, másfelől, ha minden változik, mért pont ebbe kell kapaszkodni. Azt is elhiszem, hogy Babits gyönyörűen olvasta fel a saját verseit. A fennmaradt hanganyagot én is szívesen hallgatom, de nem mindenkinek megy ez ugyanígy. Szerintem a vers felolvasva már inkább performance, mint írás.

Nagyjából minden yarukim elpárolgott az első óra végére. Kicsit el is keserített ez a hozzáállás, mintha kirántották volna a lábam alól a talajt. Én csak írni akarok, nem mutogatni magam, nem egymást fényezni vagy kritizálni más írókkal. Írni. Történeteket mondani. Megosztani élményeket. Ettől az egész szalonosditól felszínes és elitszagú lesz a szépirodalom porondja. Megint csak megerősítést nyertem, hogy semmi keresnivalóm egy ilyen helyen. Csak azt nem tudom, akkor hol van? ^^; Azt hiszem, ezt majd eldönti a jövő, meg az, vannak-e elég jók az írásaim ahhoz, hogy megosszam őket.

Ez lett volna a soha-meg-nem-írt-komment tartalma.

One thought on “Szépirodalomról.

  1. Visszajelzés: Így olvasok én! | Jegyzetek a margón

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s