Rick Riordan: A villámtolvaj

Nahhháááát, milyen szépen alliterál az író neve:)

Szeretném nemtetszésem kifejezni a világegyetemnek, a könyvpiacnak és a kiadóknak. Baromira drága hobbi az olvasás, főleg, ha lépten-nyomon sorozatokba fut bele az ember. Azt hiszem, nekem is sikerült újfent egy olvasásra érdemes folytatásosra bukkannom. A regény a fenti címet viseli.

Ha egészen pontosak akarunk lenni, a sorozat címe Percy Jackson és az Olimposziak (*gyorsan előkap helyesírási szótár* Ha esetleg bárki mást is érdekelne, ez is helyes. Olimposz, Olümposz egyre megy), és a legelső kötet viseli A villámtolvaj címet. Nos, ezt olvastam én most ki (a most is elég helytálló megállapítás, mert úgy 15 perce tettem le), és gondoltam, jobb frissiben véleményt írni. A világért se szeretném elfelejteni, mit is akartam mondani.

A történet: A sztori szerint Percy Jackson az átlagosnál kicsit lúzerebb srác. Figyelemzavaros, diszlexiás, és úgy váltogatja a sulijait, mint más a cipőit. Az anyja egy balfékhez ment hozzá, aki ott rúg beléjük, ahol tud, és egész gyerekkorát megmagyarázhatatlan események sora árnyékolja be. Azonban minden értelmet nyer, mikor rájön, hogy ő valójában egy görög isten vér szerinti fia, és az egész világ sorsa az ő hősiességén áll vagy bukik. Felnyalábolja tehát újonnan szerzett segítőjét, Athéné lányát, hóna alá kapja házikecskéjét, és útra indulnak, hogy a héroszokhoz méltó küzdelemben megakadályozzák a kitörni készülő háborút, visszaszerezzék Zeusz villámát, és megmentsék Percy anyjának életét.

A sztoriról: Kezdjük a negatívumokkal! A szereplők egyértelműen nem tizenkét évesek. És bárcsak azt mondhatnám, hogy ez – mármint a rossz korválasztás – a legnagyobb hibája a sztorinak, de nem. Mielőtt nekiálltam az olvasásnak, sok kritikát nyálaztam át, és igazat kell adnom azoknak, akik szerint rengeteg az akció. Igen, 350 oldalhoz képest marha sok minden történik. Olyannyira, hogy öt oldallal a vége előtt még jócskán benne vagyunk egy főcsavarban. A lezárás hirtelen jön, mintha ollóval nyiszálták volna el. A fősztori szükségtelenül agyonkomplikált. Egy ilyen terv a valóságban a rengeteg változó miatt nem működhetne. Kizárt dolog. Főleg, mivel nincsenek benne mentő ötletek. Annak ellenére, hogy ilyen összevissza kavarás az egész, sajnos tökéletesen kiszámítható a végeredmény. Na jó, ANNYIRA tökéletesen nem, de pontosan tudni lehet, ki a jó fiú, ki a rossz, és olyan szájbarágósan utalgatnak végig a főgonoszra, hogy minden olvasónak ötven oldallal előbb esik le ki kutyulja a szart, mint Percyéknek. A véletlenektől amúgy is égnek állt a hajam. Mindig minden pont akkor történik, minden képességére éppen jókor ébred rá, minden ajándékot a megfelelő időben vágnak hozzá, satöbbi… Need I say more?

Azért ne feledkezzünk meg a pozitívumokról sem. Percy végre egy elviselhető főszereplő! Alapból az a tapasztalatom, hogy a legtöbb regénynél kiborító a főhős (ld Harry Potter), és az E/1ben írt regényeknél ez a veszély hatványozottan fennáll. Ahhoz, hogy valaki E/1ben élvezhető legyen, kell mögé személyiség, és Percynek van személyisége. Nem értek egyet azokkal, akik szerint a karakter lélektelen. Néha tényleg kicsit lapos, de szeretem, hogy emberiek a döntései. Nem mindig azt a döntést hozza, amit adott helyzetben egy főszereplőtől elvárnál, és ez jó! Frászt kapok az “akkora hős vagyok, hogy mit nekem a józan ész” jellegű karakterektől. (Nem mintha ebben a sztoriban néha ne lenne meg ez a faktor.

A másik határozottan pozitív vonás a humor! Az egész regénynek nagyon élvezhető, kellemes és intelligens a humora. Ez megnyilvánul a narrációban, a párbeszédekben , de a három főhős közti kémia szintjén is. Annabeth és kedvenc szatírunk nagyszerűen passzol Percy mellé. Az “okos lány, bátor fiú plusz egy szerencsétlen”-szerű Harry Potteres felállás valóban levon valamicskét az ötlet eredetiségéből, de én nem hasonlítgatnám a két sztorit, ha lehet. Egész egyszerűen azért nem, mert ennek a triónak más a dinamikája.

Az utolsó piros pont a mitológiai háttérért jár. Kicsit ugyan esetlegesen bukkannak fel a különböző görög alakok, mintha bedobták volna a nevüket egy kalapba, és random húztak volna egyet minden fejezetnél, de a végeredmény jó lett. Nem is vártunk kevesebbet egy tanárembertől. Így kell nevelni az ifjúságot! Bár a sok magyarázattól, meg a névmutatótól a könyv végén, kicsit elkapott a tankönyv-fíling, de nem billent át a libikóka. Valószínűleg ebben az is közrejátszott, hogy egy név sem volt nekem új. Nem tudom, milyen lehet úgy olvasni ezt a könyvet, hogy a középsuliban nem taposták beléd a görögöket, lehet, hogy úgy könnyebb elveszíteni a fonalat.

Az utolsó megjegyzésemről magam sem tudom, pozitív-e avagy negatív. Egyrészről tetszett, ahogy belegyömöszölték a modern világba a görög isteneket. Értékeltem az ötletet, hogy a panteon a nyugati kultúra központjával együtt vándorolt. DE Azt azért arcpirítónak érzem, hogy valaki ki merje jelenteni, hogy a nyugati kultúra központja Amerikában van! Ez az USA központúság sokat rontott a műélvezeten.

A filmről: Ugye a fentiekből látszik, hogy ez a könyv sok sebből vérzik? Ennek ellenére olvastatja magát, és még éppen átcsúszik a léc alatt, még éppen eléri, hogy az ember rálegyintsen, “jó, legyen”. Na, a film ezt keresztbehúzza. Mit keresztbehúzza, összevissza kaszabolja, felégeti, és sót szór a hamvaira. Félreértés ne essék, nem akarom én démonizálni a múvit, a maga nemében, a megfelelő korosztály számára élvezhető alkotás… Biztosan. De hogy a könyv történetéhez csak érintőlegesen van köze, az is biztos. Hasonló neve van a szereplőknek, aztán köbö ennyi. -.- És amiért külön mérges vagyok rá, hogy visszatartott az olvasástól. Azt gondoltam, hogy  a film sztoriját nem lehet úgy megírni könyvben, hogy az jó legyen! Úgyhogy mérges vagyok! Mert ha a film sugalmazására hallgatok, megfosztottam volna magam egy jó könyvélménytől. Akit esetleg szintén a gagyi mozi tart vissza, annak üzenem, a könyv nem csak jobb, de teljesen más is. Tegyenek vele próbát nyugodtan!

A fordításról: Neemmmmm akartam kritizálni, de kell. Ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Nem mondhatom, hogy nem gördülékeny a szöveg. Szépen fogalmazottak a mondatok, és van benne egy pár egészen remek ötlet is. A Mekk Elekes eszperente elemeket eszeveszetten kedveltem. A szereplők beszédstílusa is bejött. (kivéve a Lótuszos résznél a menő-überkirály vonulatot. A menő nem cikiszleng, legalább klafa lett volna, vagy valami). Szóval voltak benne jó gondolatok. De voltak benne csúnya félrefordítások is. Ld. stáb, ami angolul valószínűleg staff volt, ami viszont adott környezetben tanárikart jelent, vagy a szívószál helyett a szalmaszál (-.-) és volt még egy pár ilyen, ahol megálltam, és összevontam a szemöldököm, hogy itt biztosan nem ez szerepelt eredetileg.

Ami külön nagyon csúnya volt: az egyeztetési hibák. Ez nem Gárdonyi, és nem is Rejtő, hogy ráfoghassam, akkoriban még nem kristályosodott ki a magyar nyelvtan. Hol jelen időben álltak a mondatok, hol múltban. Mikor túl sok lett volna a “volt”, egyszerűen átpakolta a fordító a mondatot jelenbe. Ezt nem így csináljuk. Ilyet nagyon nem szabad. Át lehet fogalmazni, ki lehet váltani a voltot. Más is megteszi. Ez így magyartalan, és nagyon fájt a szememnek, mert különben nem akadt baj a szöveg minőségével. DÁDÁ! Feketepont!

Aztán lehet, hogy rosszul rémlik, de mintha Perseus egyszer bennmaradt volna <—így. Ez már inkább a szerkesztő sara. És ami fura lett még picit: a végén Percy meg az apja csacsogása. Nem tudtam eldönteni, tegezi vagy magázza, hol Apának, hol Apámnak szólította, talán még Uramozta is egyszer (de ebben nem vagyok biztos). Nagyon furis magázás volt… nagyon furis. Nem a magázás ténye volt furcsa, hanem a megvalósítása. Nem tudom, ez mennyire a fordító hibája, és mennyire az íróé, minden esetre érdekesen jött ki.

Ennyi a panaszból. Egyébiránt köszönjük a fordítónak a munkáját, nyilván megszenvedett ennyi görög névvel, meg a magyar helyesírásával ^^; Respect. És bocsánat a kritikáért. Mint fellow fordító én nagyon nem szeretnék ilyen visszajelzést kapni, tudom, milyen szarul eshet, úgyhogy duplán bocsi, de valószínűleg pont azért vagyok ilyen kritikus, mert én is ezzel foglalkozom >< (Egy percig sem állítom, hogy jobban csinálnám, de rám is igaz sajnos, hogy más szemében a szálkát is… Remélem, a sajátomban is ^^, legalább is igyekszem)

Összességében azt tudom mondani, ha pontoznom kéne, 5ből 3 pontot adnék rá. Élveztem a történetet. A fordítás néha kizökkentett, és akadtak a sztoriban is lámaságok, de egy egészen jól megírt, fordulatos, akciódús regénybe botlottam bele mán megest. A szereplők szerethetőek, a humor jóféle, és a mitológiás cumó érdekes. Egészen biztosan el fogom olvasni a második kötetet is, mert eteti magát. Nem tudtam letenni, és nem untam bele, és ilyen nem sok van. Elég válogatós vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s