Rick Riordan – Az utolsó olimposzi; The Lost hero

Oké… ez a sorozat kezd obsessionné válni:P
Kezdjük az elején, mert már az egy külön küldetés volt, hogy megszerezzem az ötödik könyvet. Az első kettőt még csak-csak kapni. Online boltokban az 5.-ből is találni példányokat, de boltban alig találkoztam vele. Pedig én kedden eldöntöttem, hogy megveszem, és kész. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Úgyhogy vállamra csaptam Edet (blog itt oldalt) – akinek nyilván sok jobb dolga lett volna kedd este egy dolgos nap után, mint hogy velem vadásszon könyvre -, és megcéloztam az Árkádot. A párbeszéd a következőképpen zajlott:
19:20 – Eladó:
– Már csak a Pólusban van 6 kötet belőle.
Gyorsan átgondoltam a helyzetet, mert tudom, hogy a Pólusos Libri 8ig van nyitva, aztán odafordultam az Edithez.
– Ha meghívlak kínaira, elrohanunk a Pólusba?
– Naná!
Úgyhogy szegényt fájós lábbal, egy egész napos pult mögött ácsorgás után elcibáltam magammal, és 19:50kor fizettem a kasszánál Az utolsó olimposzimért. Igen, gyorsan vezettem. Nem, nem kaptak el 😛

A legszörnyűbb azonban yet to come: másnap reggelre kiolvastam T.T (Nem szeretem gyorsan kivégezni a könyveket. De ez annyira izgalmas volt ><)

Szóval át kell gondolnom, amit a Csata a labirintusban végén mondtam. EZ a kedvenc könyvem az első szériából.


A történet a következőképpen alakul: Megtudjuk, hogy a nagy összecsapás előkészületei már hónapok óta tartanak, és hogy közeleg Percy Jackson születésnapja.
Elhangzik az egyik legfrappánsabb első mondat is, amit valaha olvastam:

“A világvége az autóm motorháztetején landoló pegazussal kezdődött.”

Ez a bizonyos pegazuspata egy Racheles randiba tipor bele, és Beckendorf (ha még emlékeztek a Héphaisztosz-kölkök bungalóvezetője) magával cígöli Percyt egy öngyilkos küldetésre.

Innentől SPOILER (Olvassátok a könyvet, vagy az első ömlengésemet, mert abban van ajánló is:P)

Szóval az öngyilkos küldetésbe illik belehalni, és ezt Beckendorf meg is teszi. Persze, Percy túléli, mert ő halfiú. A táborba visszatérve, kénytelen közölni a szörnyű hírt Silenával (Bechendorf barátnőjével), aki ezen ki is borul. Már itt lehet sejteni, hogy kém van közöttük .

Bennem eskü felmerült, hogy Silena az, de olyan őszintén ki volt készülve, hogy hamar elvetettem, pedig, ha belegondolunk, ki volt jelen végig, ki adhatta le a drótot, akkor elég egyértelmű.

Amíg mindenki készül a háborúra, vagy a saját kis harcait vívja a többi bungalóval, Percy szép csendben lelép romantikázni Nicóval. Ez a pártíz oldal volt a legeslegjobb a könyvben. Mindig örülök, mikor kapunk egy kis Nicót, és menő volt, ahogy átejtette Percyt, én mégsem tudtam haragudni rá, és szerintem a kedvenc félistenünk sem. Ez a terv, amit a kölök kisütött… Hát sok mindenre gondoltam, de erre nem.

Percy visszatér a harcok közepére, miután megmártózott az alvilági folyóban, és ezáltal gyakorlatilag sebezhetetlen lett. Ezzel elindul a háború. Ennek a háborúnak annyi zseniális pillanat van, hogy nem is tudnám részletezni. Végre kicsit szerepel a többi táborlakó is. A Hermész srácokat egyszerűen imádom.

Annabeth és Percy között annyi imádnivaló és zseniális pillanat van, hogy fel sem tudom sorolni. Amikor Annabeth felfogja a szúrást Percy helyett, és ezzel megmenti az életét… Ahogy Percy aggódik érte, ahogy valahányszor Percy nekilódul harcolni, Annabeth mindig vele tart *______* Egyszerűen cukik. Hogy lehetnek emberek ennyire cukik egy háború közepén?

Viszont Percy álmait nem mindig tudtam hova tenni. Úgy értem, olyan random dolgokat tud összeálmodni, hogy az nem is igaz. Értem én, hogy íróilag így oldottuk meg, hogy azt is lássuk, mi történik ott, ahol nem vagyunk jelen, de néha már nagyon sok, és nagyon random volt.

Egy kicsit fura volt az is, hogy a gonosz mindig visszavonult napkeltekor. Egyszer még rendben, kétszer már gáz. De hála az égnek harmadszor már nem sütötték el. Pedig rettegtem. A beügető parti pónik, meg a Nicó féle felmentő sereg is jó volt. A mászkáló szobrok… remek ötlet! Percy pótapja badaaaaaaass, Rachel orákulum lesz… Hát jó, felőlem.

És akkor Luke. Nem. Sehogy se jó. Hiába néztük végig, hogy ment tönkre Luke anyja, hiába lehet megérteni kábé, milyen fura gyerekkora lehetett, hiába magyarázzák nekem, milyen fontos volt ő Annabethnek. Nem. Nem, nem, nem. Ez akkor sem egy jó ember. Csomó mindenkit kinyírt. Azért mert beparázott, mikor kiderült, hogy oda kéne adnia a testét Kronosznak, hadd ne sajnáljam már. Oké, a legeslegutolsó pillanatban helyes döntést hozott (Mint kiderült, PLOTTWIST: a prófécia róla szólt, az ő döntéséről), vagyis kinyírta magát, de előtte az ő hibájából egy csomó lényt és félistent öltek meg. Azokkal mi van? Akárhonnan nézem, ez árulás. Ezzel nem tett jóvá semmit. (Nakamura sem, ha már itt tartunk, Nemezis ide vagy oda)

Silena esete más, mert ő tényleg segíteni próbált. Az életét adta azért, hogy segítséget hozzon. Feláldozta magát. És lehet, hogy a kiadott infók miatt sokan haltak meg, de ő önként vállalta a véget. Jól tudta, hogy ez lesz, és a halála árán utánpótlást hozott, megmentett egy csomó életet.

Szerintem nem ugyanaz a kettő.

Na, de ennyit az árulókról. Ami viszont mocskosul jó lett: Percabeth. Az utolsó jelenet a csók a tábortűznél, és a vízalatti csók *_______* Úristen fluff tömeg *____* Hogy tud egy pasi ilyen tökéletes romantikus jeleneteket írni?! Legalább is nekem nagyon bejött.

Szerda reggelre vége is lett a kalandnak. Az egész szerdám szenvedéssel töltöttem. Tudjátok, milyen, mikor véget ér egy könyv. Írtam egy novellát, de nem lett jó, nézelődtem a neten, sötöbö. Nem akartam elkapkodni a folytatást. Hadd ülepedjen az élmény. Úgyis elterveztem, hogy augusztusban berendelem mind a három már megjelent kötetet az Olimposz hőseiből, és papíron olvasni sokkal jobb…

DE NEM BÍRTAM KI!!!!

Csütörtök este nekiestem a THE LOST HERÓnak.

Egy csomó változás történt az új szériában. Kaptunk három új főszereplőt: Jasont, Pipert és Leót. A narráció E/3as lett, POV-ban oldották meg: két-két fejezetenként változik a nézőpont. És elhagytuk Percyt. Mármint tényleg. Konkrétan nincs meg. Hiába keresik, senki nem találja.

Egy furcsa fiú tűnik fel egy iskolai buszkiránduláson. Elvesztette az emlékeit (nem, ő nem Percy), nem tudja felidézni sem az állítólagos legjobb barátja, sem pedig a barátnője arcát. Ami még rosszabb, szinte azonnal rájuk támad pár időjárás szellem, de jön a felmentő sereg, és két másik társával együtt a félvér táborba szállítják őt. Ott aztán kiderül, hogy a legjobb barát (Leo) és a barátnő (Piper) a köd hatása alatt álltak, azért hitték, hogy ismerik a fiút, és valójában sosem találkoztak előtte.

A srác, Jason (következetesen Jászonnak olvasom és nem Dzséjzönnek… nem tudom, miért) furcsán érzi magát már az elejétől a félvértáborban, mintha nem tartozna oda, és a legtermészetellenesebb dolgok egyike lenne, hogy beeresztették. Később ki is derül, hogy mi ennek az oka.

Piper egy kleptomániás csaj, aki azért lop – illetve nem is igazán lop, inkább csak rábeszél embereket arra, hogy adják oda neki a cuccaikat -, mert az apja, aki egyébként egy indián származású mozisztár, nem figyel rá oda eléggé. Már a táborba kerülése előtt óta beszélnek hozzá álmában. Valaki megfenyegeti, hogy megöli az apját, ha nem játszik a kezére, és árulja el a társait, de az egész akkor nyer értelmet, mikor küldetést kapnak. Azzal a feladattal bízzák meg őt, Jasont és Leót, hogy szabadítsák ki Hérát, mert ha a napfordulóig nem jut ki börtönéből, újra felemelkednek az óriások, és felébresztik Gaiát, és akkor aztán hajajajj. Piper önként jelentkezik, tudva, hogy az a dolga, hogy elárulja a fiúkat, és a könyv javában hallgathatjuk, ahogy ezen depizik, és sajnálja magát, amiért az apja nem figyel rá.

Engem egy kicsit idegesít a csaj, de el kell ismernem, hogy egész jó női karakter lett. Szép lány, de belülről szép, nem figyel oda a külsejére. (Tetszik, hogy Aphrodité szájába adták, hogy nem az a lényeg, mit viselsz, hanem, hogy mennyire illik hozzád). Megadatott neki a charmspeak (bájolás, bűvszó, nem tudom, minek fordítanám) képessége, de nem szívesen használja, és végül jó döntést hoz, kiáll a barátai mellett, és nem árulja el őket. Erős karakter, bátor karakter, aki emellett nőies is… De akkor is idegesít  >____<

Ahogy Jason is. Van, aki azt mondja, hogy Jason Percy római aspektusa (ez a könyv csattanója, van egy római tábor is), de EGY FRÁSZT. Na, ne már! Jason feleolyan vicces, jóarc, forrófejű nincs, mint Percy. Karakterként sokkal unalmasabb, és az állandó depizése azon, hogy nem emlékszik semmire, kiborító. Aztán félúton kiderül, hogy ő Thália öcsikéje. Mármint a vérszerinti. És ettől se lesz sokkal szimpatikusabb. Szóval nincs vele különösebb bajom, azon kívül, hogy unom. Nem használnám főszereplőnek, nincs benne semmi igazán karizmatikus, de nem én írom ezt a regényt^^;

Ellenben LEO!!! Egek, az a srác! Nem tudnám annyiszor leírni, hogy imádom, hogy az megfelelően érzékeltesse a hevességét a dolognak:P Valahogy kinkem, hogy szeretem a szomorú múltú karaktereket, de azokat, amelyek felül tudnak emelkedni a szomorúságon. Leo anyja meghalt 7-8 éves korában, ráadásul egy olyan balesetben, amit valószínűleg ő okozott (ugyanis uralni tudja a tüzet, ami nem túl gyakori Héphaisztosz gyerekeinél). Igaz, a dologban Gaiának is erősen benne volt a keze, kiskorától igyekezett megtörni a fiút, mert komoly szerep jutott neki a nagy próféciában. Szóval az anyja halála után Leo nevelőcsaládtól nevelőcsaládig vándorolt, és vagy hatszor szökött meg, és az egyetlen dolog, ami segített neki túlélni az egészet, az a humor volt.

Mi tagadás, a humora az olvasást is megkönnyíti. Nem tudom összeszámolni, hányszor röhögtem fel hangosan a srácon. A fiúnak olyan alacsony az önértékelése, hogy még, de lényegében ő a legrátermettebb az egész bagázsban. Nézzük csak, megjavít egy repülő bronzsárkányt, egyedül lenyom három küklopszot (amíg a másik két hérosz lógicál a tűz mellett, és várja, hogy vacsora legyen), mikor vészlandolnak, hatástalanít egy rakás lézercsapdát. Rögtönzött távirányítókkal, meg gépekkel lenyom egy csomó hatkarú óriást. Elvezet egy helikoptert, pedig sose tanulta, szembeszáll a havazás istennőjével, és kiszabadítja Hérát – közben meg folyton azon izél, hogy ő milyen peches, és Jason mennyivel menőbb, mint ő. NEM, öregem, TE vagy menő. A másik kettő max kísérő.

Szóval Team Leo!! Nekem ő volt a főszereplő, és ha akartok egy jót röhögni, olvassátok el ezt a könyvet. A poénok 80 százalékát ő fogja szolgáltatni.

A sztori amúgy hasonlóan alakul, mint az előzőekben. Megkapják a questet, bebarangolják a fél világot, a végére a keszekusza szálak mind kibogozódnak (néhány erőltetett magyarázat árán), és kiderül, hogy létezik egy római tábor is. Jasont és Percyt kicserélték (akaratuk ellenére követek lettek), mert össze akarják békíteni a görög és római félisteneket, ugyanis csak együttes erővel győzhetik le a nagyobb gonoszt, és menthetik meg az Olimposzt.

Nem tagadom, várom a következő kötetet :3 És nem csak Percy meg Nico miatt. Leo nagyon a szívemhez nőtt 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s