Rick Riordan: House of Hades

Mea culpa, mea maxima culpa…
Szóval az történt, ahogy kommentben is írtam, hogy közben lett munkám, és ehhez olvasni is kellett, meg fordítani is, és ez időlegesen elterelte a figyelmem a HoOról, deeeeee okt. 8-án megjelent az új könyv, és tegnap meghozta a posta, és nem bírtam ki, hogy ne olvassam el, pedig melóznom kéne, és most nem bírom ki, hogy ne írjak róla véleményt, pedig melóznom kéne, és valószínű este továbbfordítom az elveszett hőst, pedig melóznom kéne …..

HoHcoverweb Annabeth és Percy a Tartaroszba zuhantak, és bár a földet érést túlélték, a mérgező levegő, a forróság és a szörnyhordák barátságtalan elegye nem kecsegtet sok jóval. Egyetlen reményük, ha megtalálják a Halál kapuját, így hát nincs más választásuk, a keresésére indulnak ezen a pokolnál is szörnyűbb helyen. Eközben a levegőben az Argo2 legénysége megszenvedi két társuk hiányát. A vezető nélkül maradt félistenek kétségbeesetten próbálnak valami módot találni arra, hogyan érjék el Hádész házát időben, de egyre kevesebb reményük marad. Ha oda is érnek, vajon élve látják viszont Percyéket? Vajon bejutnak-e egyáltalán? Milyen ellenséggel kell szembenézniük? És a legfontosabb, hogyan zárják be a kaput? 

Valami ilyesmit írnék bevezetőnek. És ennyi volt a SPOILER mentes zóna. Innentől minden tele lesz SPOILERrel. Szóval, aki nem akar SPOILEReket, az ne olvassa tovább.

Meg kell hagyni, hogy Rick-bácsi képzelete most sem hagyta cserben őt. A Tartarosz leírása valami zseniális. Sikerült úgy megoldani, hogy egészen leesett az állam. Just how cool is that. Úgy értem, tegye fel a kezét, aki úgy képtelte volna el a Tartaroszt, mintha egy ember testében/testének felszínén járna? De ettől csak még hátborzongatóbb az egész. Még apróbbnak és jelentéktelennek tűnnek Percyék, sőt még maguk a szörnyek is, szemben ezzel a hatalmas lénnyel, akinek az alvilági folyók folynak az ereiben.

A válogatott szenvedések, amiket hőseink átélnek szintén nagyon eltaláltak. Az átkok, amik Percy fejére szállnak, engem nagyon megütöttek, és ő is először gondolta végig az életét a szörnyek nézőpontjából. Rájött arra, hogy talán ő sem jobb, mint az ellenfelei, hogy ő is ugyanúgy öl, fájdalmat okoz, akkor is, amikor nem akar (ld Kalüpszó). Hogy az ő élete jelentéktelen a szörnyekhez képest. Mindegy mennyit öl meg, mindegy hányszor, a szörnyek örökké élnek, és egyszer visszatérnek. Mint ember is szembe kell néznie a saját hibáival, hogy nem is olyan lojális, mint gondolta magáról vagy gondolják róla (Bobot meg se látogatta, Kalüpszó eszébe sem jutott), hogy neki is van egy sötét oldala, ami még Annabetht is megijeszti. Ezek mind nagyon fontosak a karakter fejlődése szempontjából, és biztosan szerepet kapnak még a továbbiakban.

Azért a Tartaroszos részek sem nélkülözik a humort, végül is Percyről van szó, de egy-egy nagy jeleneten kívül nem kapunk sokat. Ezek nem vicces részek (bár tudja a fene, Bob és kicsiBob, a vércica azért cukiXD, meg Nyx legyőzése). Én egy kicsit több intenzitásra vágytam volna, valahogy úgy érzem – minden tiszteletem mellett -, hogy ebből ki lehetett volna hozni többet is. (SZERK: Azt hiszem, rájöttem, mi a bajom a Tartaroszos résszel. Ezt már láttuk érzése van. Jártak már a pokolban, harcoltak titánokkal, ott voltak Manhattan ostrománál, és ez a hely nem olyan számottevőbben szörnyű annál, ráadásul ott van velük egy barát, aki vezeti őket. Kétszer háromszor majdnem meghalnak, de Percynél ez elég általános. A pszichológiai részére kicsit több hangsúly kellett volna. Úgy lehetett volna igazán ütni vele. Talán ezért tetszenek a lelkileg megterhelő részek benne. De ők meg sem törtek, mint Nico. Kijöttek a Tartaroszból, mintha mi se történt volna, és leültek piknikezni, vattafák -.-) Egy kicsit zavart a folyamatos ugrálás is. Minden második nézőpontváltásnál visszatértünk a Tartaroszba, de kicsit olyan volt az egész, mintha csak húzgálták volna előttem a könyvet, én meg, hogy olvasni tudjak, jobbra-balra forgatgattam volna a fejem. Nem én akartam arra fordulni. Valahogy nem teremtette meg a fejezetek végén azt az izgalmat, ami miatt azonnal vissza akartam volna térni egyik vagy másik szálhoz. Csak egy fejezet-cliffhangerre emlékszem. Elbírtam volna még egy kis pezsgést.

Ráadásul az Argós szál most nem volt annyira izgi. Elbírtam volna több Nicót, több Leót (róluk még fogok beszélni). Jason hozta a formáját – úgy értem, rinyált, és minden második percben kiütötték. Piper végre megtanult vívni, és eléggé innovatív módon használta a bűvszót Festuson – hogy a francba, ezt még Leo sem értette, de a lényeg, hogy működött. Frank kimacsósodott, és megemberesedett, kezd hasonlítani egy Mars-gyerekre, Hazel pedig előlépett boszorkánnyá. Kicsit számítani lehetett rá, ha az anyai hagyatékát nézzük. Ez a köd manipuláló dolog számomra elég homályos (homályos a köd, hehe… -.-), mert ha csak azt tudod mutatni a másiknak, amit látni akar, az neked nem mindig jó, főleg, ha meg is történik veled (ld a végén), nem csak mutatod. Mindegy, nem nekem kell érteni, és a lényeg, hogy Hazel megértette.

A kedvenc filozofálásom a könyvben amúgy Hekaté keresztutas gondolata volt. Hogy az útelágazásnál nem csak kétfelé mehetsz, hanem legalább négyfelé. Jobbra-balra-előre-hátra. Én mondjuk, kiegészíteném azzal, hogy egyáltalán nem is muszáj az úton maradni:P Amúgy az egész könyv a választásokról szól. Mindenki megválasztja a maga útját, szembenéz a gondjaival. Jason beismeri, hogy lelke mélyén görög, Nico pedig hogy…

Khm. Nico. Beszélhetnénk kicsit Nicóról?
Te jó ég, Nico bele van zúgva Percybe!!! Erre nem számítottam, de nem is ért egészen váratlanul, ha visszanézünk kettejük múltbeli kapcsolatára, érthető a dolog. Viszont maga a jelenet egy ici-picit erőltetett volt. Ez az egész cécó Erósszal… Oké, hogy valahogy ki kellett erőszakolni a kölökből a vallomást, de ez ilyen…. “Mondd ki, hogy szereted vagy úgy lenyilazlak, hogy na.” “Jóvanoké, szeretem, most boldog vagy?” “Jajó, akkor nesze itt ez az izé, amiért jöttetek, és asse tudom, mért volt nálam.” Ettől függetlenül azonban ez volt az egyik legbátrabb dolog, amit ifjúsági regényben láttam. Ez a fiú még csak 14 éves, és Rick Riordan, tanár és fiús apuka azt mondja, hogy nem baj, ha meleg vagy, nem kell szégyellned, lesz, aki elfogad, és így is szeret. Ez az üzenet szerintem fontos, és büszke vagyok rá, hogy benne volt ebben a könyvben. Nico eddig is az egyik kedvenc karakterem volt, mert irtó badass az a srác, de most kicsit jobban megértem azt a szomorúságot is, ami árad belőle.

És ha már a kedvenc karaktereknél tartunk. Leo szolgáltatja a könyvre jutó cukiságadag 80 százalékát. Amikor kilövik őt Boreász gyerekei egy szigeten landol a messzi távolban, ami…. Csak nem? Neeee! Na, ne már!!!! MI ez fanfiction? Kalüpszó… -.- Ez VOLT a reakcióm, mivel elég sok Leo/Kalüpszó fanart volt a neten, és az agyam nem tudta nem kapcsolni a kettőt, de aztán rájöttem, hogy a fanok csak ügyesen ráéreztek Rick-bácsi gondolatmenetére, mert ezt a párost egymásnak teremtették Úúúúúristen, de cukik. És hogy utálják egymást a legelején, pedig mennyirte illenek egymáshoz. Az oltogatások, flörtölgetések, és a közös munka végül is szerelembe sodorja őket, és Leo kénytelen otthagyni a végén. Viszont fogadalmat tesz (a Sztüxre), hogy visszajön érte :3 Ezért a négy fejezetért megéri elolvasni a könyvet, komolyan…

Kíváncsi leszek, ez lesz-e az a fogadalom, amit utolsó lehelettel tartanak be. Az Olimposz vére cím sok kérdést felvet. Vére? Mármint megöljük az isteneket? Vagy ez az istenek utódaira vonatkozik, a félistenekre? És ha már vér… Ezért kéne feláldozni egy fiút és egy lányt? Mert a félistenekben az olimposziak vére csörgedezik. És a viharban vagy tűzben pusztul a világ? Annyira erőltette Piper ezt a Leo vagy Jason meghal kérdést a könyvben, hogy szerintem erről szó se lesz. Polandbanana booktuber véleményét támogatva, szerintem a vihar az percy és jason. Tényleg szerintetek a következő kötetben meghal valaki? Nem támogatom ezt a mindenki túléli szitut. Értem, hogy ifjúsági könyv, de ha már görögöknél és tragédiánál tartunk. A tragédia lényege az, hogy a hős halálával elveszik valami érték, és a veszteség miatt vagyunk képesek igazán értékelni az az értéket. Egy szóval, ha egy karakter meghal, az sose öncélú, és én szerintem a könyv sötétségéhez nagy szükség lenne egy komolyabb értékpusztulásra. Oké, befogtamXD Igazából én is örülnék, ha mindenki túlélné és virágok és happyend 🙂

2 thoughts on “Rick Riordan: House of Hades

    • Hát hogy hogyan… még valahol a harmadik kötet környékén szeret bele elvileg, amikor megmenti őt meg Biancát a mantikortól. Ebben a kötetben csak kiderül, hogy mindvégig szerelmes volt belé. Pontosabban Erósz kicsikar belőle egy vallomást:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s