F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby

Hát ezt a könyvet nem nekem találták ki. Tini fejjel letettem volna, és soha többé nem veszem fel… még szerencse, hogy 200 oldal manapság már nem elrettentő, hanem motiváló tényező. (Régen: “Jesszus, még kétszáz oldal, hagyjuk a francba!”, Ma: “Basszus, csak kétszáz oldal az egész, daráljuk le gyorsan!”)

gatsbyTörténet: Amikor Carraway Long Islandre költözik, a titokzatos milliárdos, egy bizonyos Mr. Gatsby szomszédságában találja magát. A Gatsby-villában minden hétvégén mulatság van, és egymásnak adják a kilincset a híres emberek. Végül kiderül, hogy nem csak a szomszédi viszony köti össze őket, egy közös ismerős is szorosabbra fűzi a barátságot a két fiatalember között.

Az egész regény rettentő cselekménytelen – és szándékosan. A történésmentesség az egész korszak és világ tespedtségét fejezi ki. Partiból-partiba zuhannak, itt isznak, ott szórakoznak, amott kávéznak. Részeg öntudatlanságban vetődnek egyik helyről a másikra. Senki sem tudja, ki honnan jött, vagy éppen hogy hívják. Személytelen minden. Senki nem keresi a mélységeket, megelégszenek a felszínnel. (Mért van olyan érzésem, mintha napjainkról beszélnék? XDDD) Egy szóval értem, miért van, hogy nem történik semmi, és széjjel tartó párbeszédeket kell olvasni 240 oldalon át, csak ettől egy cseppet sem lesz élvezetesebb.

A szereplők időnként konkrétan elbeszélnek egymás mellett. A párbeszédek egyáltalán nem életszerűek

Azután meg Gatsby karaktere szinte megdicsőül a végén, de azért gondoljunk már bele: Ez a srác oké, hogy a semmiből küzdötte fel magát, de hogyan? Össze-vissza hazudozott, azután meg illegális ügyletekbe keveredett. Még a saját neve sem igazi. És megint csak, értem én, hogy ő az egyetlen, aki igazi, mély érzelmeket produkál (erről mondjuk vitatkozhatnánk), és ebben a felszínes világban ez nagy dolog, de ettől még nem lesz se szent, se kifejezetten jó ember.

Ami zavar, hogy a hátsó borítón úgy fogalmaznak, hogy tanúi lehetünk Gatsby bukásának – de ez nem volt bukás. Még csak katarzis élmény sem, ugyanis nem éreztem, hogy elveszett volna bárminemű érték is Gatsby halálával.

Azt is írták, hogy a görög tragédiák elevenednek meg – hát az biztos, hogy ahhoz, hogy így lehessen megcsavarni ezt a történetet, minimum isteni közbenjárás kellett. Amikor lecsapott a tragédia, én csak így pislogtam, hogy mi van? heee? Ez most így… hót komoly? O.O És ez nem az a kellemes WOW-élmény volt, hanem mintha elsóznák a tejedet – eleve nem számítasz rá, hogy tesznek bele valamit, arra meg pláne nem, hogy sót, és marha kellemetlen az első korty, de azért udvariasságból letolod a maradékot is a torkodon, végül elmész hányni.

A legkegyetlenebb az utolsó harminc oldal volt, ami másról sem szólt csak arról, hogy a szerencsétlen főszereplő szervezte Gatsby temetését, amire a kutya nem akart eljönni. Persze tragikus volt meg minden, de szerintem minden olvasó tudta, hogy a kutya sem fog eljönni, egyedül a narrátor lepődött meg.

Hogy mi az összvéleményem erről a könyvről? Értem, hogy miért klasszikus, látom benne az összes szimbólumot, a korrajzot is (bár én sokkal kevésbé érzem plasztikusnak, mint számítottam rá), és azt is megértem, miért szeretik, akik szeretik. Egyszerűen ez a könyv nem nekem szól. Megtalálom benne a jelenhez kapcsolódó pókfonalakat, érzem a figyelmeztetést is benne. Érdemes volt elolvasni mindenképpen, de nem tetszett. Elismerem, de nem szeretem. Kicsit olyan, mint a díszpárna, amit kiraksz a kanapéra, de nem ölelgeted az ágyban alvás közben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s