Alice Hoffman – Átkozott boszorkák

ábéTörténet: Sally és Gillian Owens gyerekkorukban elvesztik a szüleiket, és a nagynénjeikhez kerülnek. Ott nőnek fel. A két bolondos öreg hölgy azonban mit sem tud a gyereknevelésről, ráadásul az egész városban azt beszélik, hogy az ördöggel cimborálnak. A két kislány így kirekesztetten nő fel, nincsenek barátaik, csak egymásban bízhatnak, hiába különbözik olyan nagyon a személyiségük. Gilly szeret szórakozni, és sűrűn váltogatja a fiúkat, Sally inkább átlagos életre vágyik. Egyetlen dologban azonban egyeznek, minél előbb el akarják hagyni a nénik házát.

Én erre a könyvre olyan mérges vagyok, amilyen régen voltam utoljára.

Először is csúnyán hátba szúrt. Ki ne ismerné a Nicole Kidman és Sandra Bullock főszereplésével készült azonos című filmet? Sokak kedvence, köztük az enyém is. Amikor megláttam ezt a könyvet, és nyugtáztam, hogy csak párszáz oldal, kezdtem dörzsölni a kezemet: Milyen kellemes kis délutáni olvasmány lesz! Alig vártam, hogy mélyebben is elmerülhessek a történetben. Hát elég nagy hiba volt!

Sokszor előfordul velem, hogy film után olvasok el egy könyvet, és eddig szentül hittem, hogy a könyv csak jobb lehet, mint a belőle készült film. Na, tessék, egy cáfolat! Van szabályt erősítő kivétel! Ez a könyv rettenetes. És esküszöm elfogulatlanul álltam hozzá. Tudtam, hogy más lesz, mint a film, nem is vártam, hogy ugyanazt kapjam, de attól, hogy valami más, még nem kell rossznak is lennie!

A stílus:
– Majd megkattantam a 30-50 oldalas egybefüggő leírásoktól. Az elején még kíváncsian vártam, mi lesz ebből, de aztán rájöttem, hogy az egész könyv ilyen! Csakis akkor erőszakolt bele párbeszédet az írónő a szövegbe, amikor már nagyon muszáj volt neki, akkor is értelmetlen, és kétfeleletes párbeszédek voltak…
– A stílus egyébként is néha – amikor nem csak mese-mese-mese, hanem valami cselekmény is zajlott – burleszkbe hajlott (legalább is, ahogyan én elképzeltem). Volt egy konkrét jelenet, ahol Gilly a barkácsáruházban vásárolt, meglátta a köteleket, erről eszébe jutott a kötözős játék, amit a párjával szoktak játszani, és ettől úgy begerjedt, hogy egyből hazarohant, jéggel dörgölte be magát, de ez se segített, úgyhogy lelocsolta magát slaggal… itt már röhögtem kínomban (és mielőtt azt hinnétek, az írónő viccnek szánta, egy frászt, ez teljesen komoly volt).
– Egy másik rossz választás a stílussal kapcsolatban a jelen idő. Ugye már említettem, hogy meglehetősen passzív a könyv. Nem sok cselekmény van benne, inkább csak visszautaló elbeszélések, és nagyon nem passzol hozzá a jelen idő. ( A jelen idő ott műkodik jól, ahol pörögnek az események, és hozzáad a mozzanatossághoz)
– Zavaró még, hogy a könyv itt-ott meglepően mocskos szájú, de ugyanakkor játssza a szende szüzet (mintha bármitől is félteni kéne a negyvenes kétgyerekes családanyákat, akik az olvasótábor javát teszik ki). Nincs benne egyetlen szexjelenet sem, de AHOGY beszélnek a szexről azon néha komolyan elfintorodtam

Nálam a rossz stílus önmagában is megbuktat egy könyvet, de itt minden mással is baj volt.
– Nem tudtam például eldönteni, ki a főszereplő. Itt mindenki, mind a hat Owens lány, és minden pasijuk fontos szerephez jut. Mivel nem tudtam, ki a főszereplő, nem tudtam, épp melyik szálon kéne izgulnom, vagy melyik történetrésztől várjam a könyv gerincét… (konkrétan az elásott pasasról a könyv háromnegyedében nincsen szó)
– Sally kifejezetten idegesítő. Hisztis, féltékeny, makacs, önző, hadd ne soroljam… Nincs benne semmi szimpatikus, és a motivációit sem értem.
– A nagynénik neve az utolsó 20 oldalon derül ki!!! Egészen addig csak úgy emlegetik őket, hogy a nénik…
– Senkinek nincs jól kidolgozott személyisége.
– Gyakorlatilag majdnem ugyanezt a sztorit kaptuk volna, ha kihagyjuk belőle teljesen a mágiát… De nem bánom, hogy volt benne magic (még ha marha kevés is), mert ez legalább dobott valamit a könyv értékelésén.

Most akkor jöjjenek a pozitívumok. Összeszorítom a fogam, és igyekszek elfogulatlan lenni…
– Ahogy azt föntebb is írtam, a mágia és a misztikum belevegyítése a hétköznapokba nagyon jól sikerült. Van, hogy csak egy-egy fél szóval jelenik meg a leírások között, mégis hozzátesz a hangulathoz.
– Egyszerre rossz ötlet és jó is, hogy Sally lányai itt idősebbek. Rossz ötlet, mert még több a főszereplő, és a mellékszálaiknak szinte semmi értelme. Jó ötlet viszont, mert az értelmetlenségük ellenére a két lány rövidke love-storyjai jobban lekötöttek, mint az egész könyv!
– Gilly sokkal szimpatikusabb a könyvben, és örülök, hogy itt rá is rátalál a szerelem. Éljenek a cuki nyuszik! Talán Sally antipatikussága teszi, de Gilly kitűnik a karakterek közül.

Összességében nem veszítettem volna semmit, ha nem olvasom el ezt a könyvet. És nem is nyertem semmit vele, hogy elolvastam. Talán nyáron, a strandon megfelelő olvasmány lehet. Ott az embernek kisebbek az igényei. Inkább harminc fölött ajánlanám, mert Gilly is Sally is negyven körül jár, és nekem kicsit nehezemre esett azonosulni velük. Ha rászánjátok magatokat az olvasásra, felejtsétek el a filmet, mert amit a képkockákon szerettetek, az biztosan nem lesz benne a könyvben, se kopogó bogár, se átok, se szerelmi varázslat, semmi csak Sally ül egy kertvárosi lakásban a két lányával, és unatkozik.

5/10

One thought on “Alice Hoffman – Átkozott boszorkák

  1. Visszajelzés: Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn | Jegyzetek a margón

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s