Isaac Marion – Eleven testek

Mielőtt nekiállnék a véleményezésnek, hadd jöjjön egy gyors update az életemmel kapcsolatban, hátha valakit érdekel:P Az elmúlt egy hónapban egyszerre háromfelé dolgoztam, úgyhogy ez egy kicsit lefoglalt:P Olvasni ugyan olvastam, mégpedig Narniát, de arról majd inkább egyben posztolok:3 Viszont fanfordítani végképp nem volt időm. Arról nem is beszélve, hogy mostantól szükség sem lesz rá~ Mertugyanis megjelenik ehónapban hivatalosan is Az elveszett hős… (Nnn Dou shiyou~ Megvegyem? Nevegyem? Ha másik borítóval tolják ki, mint amilyen az én angol példányomé, eskü beleinvesztálok némi pénztXD) Egy szóval nem mondhatom, hogy unatkoztam.

Az élet nevű felfordulás közepette, még a múlt hónapban a Libriben bóklásztam, és a kezembe akadt egy 900 forintos könyv. Kicsit meggyűrődött a borító, ezért adták olcsóbban. A filmet már láttam belőle, és meglepően tetszett, pedig se a zombikért, se a szerelmes történetekért nem vagyok oda. Úgy gondoltam, ennyi pénzért igazán adhatok neki egy esélyt. Hát a kosaramban kötött ki. Egyszer a könyvek miatt megyek majd csődbe… De ez a könyv kifejezetten azok közé tartozik, amikért megéri.

elevenTörténet: R halott, de sajnos nem adatott meg neki, hogy a föld alatt nyugodjon, amíg el nem porladnak a csontjai. Ő ugyanis zombi lett. És hogy miből áll a zombi lét? Céltalan bóklászásból, hörgésből, dülöngélésből és agyevésből. Elég monoton módja a tengődésnek, és R sem élvezi különösebben, csak épp nem tud tenni ellene, ugyanis…. hát, ugyanis halott. De minden megváltozik, amikor egy portya alkalmával hazavisz magával egy Elevent, Julie-t, miután elfogyasztotta a lány pasijának az agyát. Miközben rejtegeti a többi Holt elől a vendégét, lassan azon kapja magát, hogy változni kezd. Csakhogy egy összedőlt, reményvesztett világ talán már képtelen hinni a változásban…

Ez a könyv annyi ponton bukhatott volna meg, hogy azt fel sem tudom sorolni, de talán pont az teszi jó könyvvé, hogy megugrotta az akadályokat. Elvárások nélkül kezdtem olvasni, és mivel az undi részletek nincsenek kispórolva, időnként tartottam kis szüneteket az elején, hogy helyre jöjjön a gyomrom, de mindig újra felvettem, és azért vettem fel, mert akartam tudni, hogyan van tovább.

Az elbeszélő maga R, a zombi, akinek a gondolatai meglepően komplexek a nagyritkán kihörgött félszavas kommunikációjához képest. Ami először elkapta a grabancomat, az az önirónia volt, amivel önmagát és a világát szemlélte a szereplő. Eleinte még mosolyogtam rajta, aztán szép lassan rájöttem, hogy nem a saját világát szemléli ezzel az iróniával, hanem a miénket. Az apokalipszis felől nézve ugyanis a világunk gondjai, kétségei, a mindennapos rohanás, a hatalomvágy és a pénzéhség mind apróságoknak tűnnek. A teljes pusztulás szemszögéből a jelenünk kétségbeesett önirtásnak látszik. Egyszerre a zombiság már nem is egy ijesztő jövőképnek tűnt, hanem felsejlett benne a jelen. Az a lélektelenség, céltalanság, amivel az emberek haladnak előre. A zombiszexben az érzelemnélküliség. A házasságban a házasság értékének a semmissége… A “zombi társadalom” nem is különbözött olyan sokban a mi világunktól.

“Ha az ember elért a világ végére, aligha számít, milyen úton jutott oda.”

És, hogy miért beszélek “társadalomról”? A zombi létet kifejezetten érdekesen festette meg az író. Kétfajta élőholt létezik. Az úgynevezett Csontikról már lefeslett a hús, és az emberség minden maradéka, rémisztő csontvázlények csupán, akik feladták az életet. Ők vezetik a többi Holtat. De a zombik java lassan bomlik le. Némelyek képesek 1-2 szótagos szavakat is kimondani, időnként jelentőségnélküli házasságokra lépnek, gyerekeket kapnak maguk mellé, akiket terelgethetnek, egyszer-egyszer még szexelnek is a maguk zombi módján, de máskülönben rettentő üresek. És Holtak. Nem csak fizikai értelemben.  Nem emlékeznek, nem éreznek, nem írnak, nem olvasnak, nem beszélnek. Az áldozataik agyát pedig azért fogyasztják el, mert olyan ez nekik, mint a drog. Ilyenkor pár pillanatra újraélik a személy emlékeit, és érzik az érzéseit. Furcsa ingeréhség irányítja őket…

“Fogalmam sincs miért nem beszélünk. Nincs magyarázatom az egész világunkat beborító fojtogató csendre, ami úgy vág el minket egymástól, mint a biztonsági üveg a börtönben.”

Amikor R elfogyasztja Perry agyát, vele megkapja a fiú emlékeit és érzéseit is, és eleinte ez löki Julie felé. Maga sem érti a késztetést, hogy megvédje a lányt, mégis megteszi, és közben lassan elfogyasztja az agymaradékokat. Egyre többet tudunk meg Perryről, erről az idealista fiúról, akiből a kegyetlen világ lassan kiölt minden reményt, és még a szerelem sem volt elég ahhoz, hogy életben tartsa.

“Nem akarok zenét hallani, nem akarok több rózsaszín napfelkeltét. A világ hazudik. Annyira csúf, hogy az elmondhatatlan, és az ilyen szépségdarabkáktól csak még rosszabb lesz.”

Hiába fogy el Perry agya a lelke egybeforr R-ével, és a párbeszéd megmarad kettejük között. R életre vágyása, mintha meggyógyítaná Perry halni vágyó lelkét, és Perry, mintha megmutatná R-nek az utat.

“Nem tudom, mi van megírva számunkra a következő oldalakon, de akármi is az én sorsom, esküszöm, hogy nem cseszem el. Nem fogok ásítozni a mondat közepén, és nem fogom eldugni az egészet egy fiókba. Ezúttal nem. Lehámozom magamról az apátia, az ellenségesség, a cinikus kimerültség poros pokrócait. Az életet akarom, a maga hülye nyers valójában.”

Nem tudom megírni úgy ezt a kritikát, hogy ne zsúfoljam tele idézetekkel, mert meglepően értelmes ez a regény. Tipikusan az az idézhető fajta, aminek egyik másik sora örökre elkísér, és megdöbbentő, hogy ez a stílus egy ennyire zombiszagú történetet támogat meg. De talán pont azért olyan mellbevágóak ezek a gondolatok, mert ennyire egyszerű ez a sztori.

Ha valakinek nem tűnt volna még fel, R=Rómeó, Julie= Júlia. Csakhogy itt nem a halál felé rohan a két összevágyó szerelmes, hanem az élet felé. Ők nem meghalnak egymásért, hanem élnek egymásért. És meg akarják mutatni mindenkinek, mi is az élet igazi értelme. Mintha exhumálni akarnák a világot – ahogy, azt hiszem, ez el is hangzik a regényben.

“– Anyám azt mondta, az életnek csak akkor van értelme, ha tudjuk úgy látni az időt, mint Isten. A múltat, a jelent, a jövőt, mind egyszerre.
– A múltat meg a jelent látom, de mi a jövő?
– Hát… – feleli kis, erőtlen kacajjal – , gondolom, ez benne a nehéz. A múlt tényekből van meg történelemből… azt hiszem, a jövő viszont csak reményből.”

A két ellenséges család itt inkább két rossz jövő. Egyfelől a Csontik féle élettelen életé, másfelől az Elevenek féle bezárkózott tengődésé. Mindkét jövőkép ugyanúgy be van betonozódva. A Csontik már nem vágynak az életbe. Az élők pedig csak a holnapra gondolnak, hogy még egy nappal tovább jussanak a jövőben. A fiatalok viszont távolabbra néznek, és észreveszik a kilátástalanságot a túlélés mögött. Minek éljenek túl? Mi várja őket azután? Mi értelme az egésznek? Az olyanok, mint Perry szembesülnek a beláthatatlan feketeséggel az út végén, és kérlelhetetlenül elveszítik a reményt. Az élet igazi értékét csak az láthatja, aki már elveszítette azt, és aki sóvárog utána.

“Vajon milyen szaga volt a világnak új korában, évszázadokkal az első gyárkémények feltűnése előtt? Csalódott vagyok, de el is bűvöl, hogy sosem tudjuk meg biztosan, hogy hiába a történészek, a tudósok, a költők minden erőfeszítése, vannak dolgok, amiket egyszerűen sosem tudhatunk meg. Milyen volt a világ legelső dala? Milyen érzés meglátni a legelső fényképet? Ki csókolta az első csókot, és vajon jó volt-e?”

(Nincs több idézet, esküszömXD) Persze nem hibátlan ez a könyv. Vannak benne logikai döccenők, megmagyarázatlan miértek és wétéefek, de remélem, hogy az írótól látunk még mást is zombis bigyón kívül, mert a stílus egészen magával ragadó, és megdöbbentően sok mély gondolat fért bele ebbe a kicsavart Rómeó és Júliába.

Összességében bárkinek teljesen nyugodt szívvel tudom ajánlani a könyvet. Aki nincs oda a zombis témáért, az is élvezni fogja. A humora megmosolyogtató. R szerencsétlenkedése kifejezetten kedves. A romantikus szál egyáltalán nem csöpög (és ez nagyonpluszpont), a gondolatisága pedig kifejezetten meglepő. Egyszer kétszer kirázott a hideg annyira betalált egy-egy mondat. Ezzel persze nem akarom klasszikusi magaslatokba emelni. Ez egy szórakoztató regény, de abból határozottan a jobb fajta.

10/9

 

 

2 thoughts on “Isaac Marion – Eleven testek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s