Veronica Roth – A beavatott

Sok embernél láttam már ezt a sorozatot, és igaz, hogy nem vagyok egy disztópia-fan, de a sztorilájn felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy hirtelen felindulásból megrendeltem :3

covers_169068Történet: Beatrice egy olyan világban él, ahol az emberek a béke érdekében öt kasztba tömörülnek: A Műveltek tudósok, a Bátrak katonák, a Barátságosak a földeket művelik, és az Őszinték jogászok. Ő az Önfeláldozók közé tartozik – ez a csoport vezeti a kormányt, és támogatja a szegényeket meg a csoportnélkülieket. Beatrice nem rajong különösebben a saját csoportjáért, nem megy neki olyan jól a segítőkészség, mint a bátyjának, nincs oda a szürke ruhákért és a kontyért, és nem bánná, ha néha megnézhetné magát a tükörben. A szüleit viszont szereti, így egyszerre retteg és reménykedik, amikor eljön a kiválasztás napja. A szimuláció azonban nem várt eredményt hoz. Beatrice megtudja, hogy Elfajzott – ez egy ritka rendellenesség, azt jelenti, hogy egyszerre több erénynek is birtokosa. A szimuláció vezetője meghamisítja az adatait, az Önfeláldozók közé sorolja, és figyelmezteti a lányt, hogy a saját érdekében erről nem szólhat senkinek. Amikor azonban a beavatás napján választani kell a csoportok között, Beatrice a Bátrak mellett dönt, ezzel új életet, új nevet kap, és egészen új veszélyeknek nyit ajtót.

Jó kis könyv volt ez, a sztori javát egy éjszaka alatt kivégeztem. Olvastatta magát. Az írás stílusával viszont az elején nem voltam kibékülve. Nagyon egyszerű mondatok jöttek egymás után, és ettől minden olyan szürke lett. Ez később sem javult sokat, csak felpörögtek az események, és azok magukkal rántottak.

Ha már az eseményeknél tartunk, egy-egy dolog elég furcsán vette ki magát. A szimulációk például nagyon gyermetegek voltak. Nem a félelem-trippek, hanem a többi… bár utóbbiak között is volt néhány eléggé fantáziátlan. Kicsit kidobott a sztoriból, hogy általánosságban nem éreztem félelmet – egyedül az első volt tényleg ijesztő, a többinél mintha elfogyott volna a lelkesedés.

A másik oka annak, hogy nem tudtam belesimulni a világba, az volt, hogy a világot sem értettem. Számomra nem volt logikus ez a tagolás. Miért 5 kaszt? Miért pont ez az 5? Hogy lehet, hogy olyan ritka, hogy valaki Elfajzott? Nem hiszem, hogy az emberi természet így működne. Még ha nagyon erősen is szocializálják is a gyerekeket egy adott irányba, akkor sem. Arról nem beszélve, hogy néha az önfeláldozáshoz is kell bátorság, vagy miért ne lehetne barátságos valaki, aki őszinte? Egy szóval sehogy sem állt össze, és ez csak azért baj, mert a könyv egyik központi kérdése a csoportok közti hatalmi egyensúly, és ezzel nagyon mondani akar valamit a történet, de nem nagyon tud, mert kicsit olyan érzést kelt az egész, mintha óvodások játszanának a homokozóban.

A magyarításnak sem vagyok nagy rajongója. A csoportok neveit át lehetett volna ültetni ízesebben. Így olyan átlagos. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy párbeszédrészletnél nem jöttek ki a poénok. Tudtam, hogy az a valami vicces akar lenni, de addig nem értettem a poént, amíg nem olvastam el angolul. Szerintem ez minden könyvnél nagyon fontos. A vicces részeknél, még ha rohanni kell is, muszáj megállni egy kicsit, és addig fogalmazni a párbeszédet, amíg természetesnek hangzik, és magyarul is átjön a poén, különben lapos lesz a szöveg. (Már megint… Csapjatok a számra:/ Nem akarok szakmázni, pláne más fordítókat kritizálni.) Bár gyanítom egészében angolul sincs nagyon más hangulata a könyvnek, úgyhogy ez is csak apróság, arról nem is beszélve, hogy nem csak a fordító sara, hiszen rajta kívül dolgoztak még páran a könyvön.

Nagyjából ezzel ki is fújt nálam a negatívumok listája, és jöhetnek a pozitív vonások.

A legfontosabb, hogy a karakterek jól ki voltak találva. Tris az első olyan YA hősnő, akitől nem szaladtam a falnak, sőt kifejezetten megkedveltem. Végre egy tényleg tökös csaj. Majdnem az elejétől a végéig vele voltam gondolatban. Megértettem, mit miért tett, és én is ugyanúgy tettem volna a helyében. Ritkán tudok azonosulni főhősökkel, de ez esetben sikerült. A férfi főhős, Négyes is kevésbé irritált, mint az átlag 2D-s YA szépfiúk. Tetszett az egyenessége, nem ok nélkül bunkózott – sőt, nem is igazán bunkózott, csak Tris értette félre. Nagyjából az elejétől lehetett tudni, hogy bejönnek egymásnak, és össze fognak jönni. Díjazom, hogy ebben a regényben gyakorlatilag nem volt pasi-dráma, meg féltékenykedés, meg szerelmi sokszög. Az is pluszpont, hogy Négyes sebezhető. Nyerő párost alkotnak Tris-szel, nem csak a lánynak van szüksége a srácra, hanem fordítva is.

A mellékszereplők is mind éltek. (Egy ideig :P). Al sztorija tetszett a legjobban – bár a “tetszett” talán nem a megfelelő szó. Inkább megérintett. Christinának én nem biztos, hogy nem tudtam volna bocsátani a zászlós történet, meg a féltékenykedés után. Petert pedig álmában tökön szúrtam volna. Tris anyukáját muszáj még megemlítenem, mert ő egy hero. Minden szempontból az.

Külön tetszett, hogy amit meg kellett lépni, azt Tris (és az írónő is) meglépte. Nem hagyott életben senkit könyörületből, vagy mert rátámadt a lelkiismeret, nem játszotta ki az “utolsó pillanatban minden csodával határosan megoldódik magától, és mindenki megmenekül” kártyát. Utálom az ilyen logikátlanságokat a (nem gag) regényekben, és a filmekben is. Ha kétszázan támadnak négy ellen, valaki meg fog halni, és kész. Kicsit furcsa szerkezetileg, hogy az eksön 70 százaléka az utolsó 40 oldalon történik, de nem tudom eldönteni, ez rossz vagy jó. A történetnek az eleje is eléggé pörög, de a vége olyan, mintha benyomták volna a tekerés gombot, és gyorsított menetben ragadt volna a lejátszó. Eksön, eksön, meghalsz, meghalsz, vesztünk, mégsem, vagy mégis, vagy mégsem, te is meghalsz, meg te is, na még egy kis fájt, huhh vége. Talán elbírt volna ez a rész jelentősségét tekintve még 50-100 oldalt.

Egy szóval összességében tetszett a könyv. Valószínűleg el fogom olvasni a folytatásokat is, bár be kell vallanom, egyelőre nem hajt a vágy, hogy lekapjam a polcomról A lázadót. Disztópia, és kicsit száraz, és ez nem csinál nekem túl nagy kedvet az olvasáshoz, de ugyanakkor izgalmas történet, és minden hiányossága ellenére egy csomó idegőrlő klisét elkerül, ami nagyon pozitív, így biztosan a kezemben fogja végezni a második kötet is. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a borongósabb hangulatú, pörgős disztópiákat, és az olyan románcot, ami nem túl bonyolult.

10/8

4 thoughts on “Veronica Roth – A beavatott

  1. A beavatott könyveknél majd kapsz választ arra, hogy miért az 5 kaszt, miért lettek felosztva stb. a 3. könyvben. Angolul lenyomtam 🙂
    Egyébként a fordításokban igazad van. Filmeket ha lehet, kizárólag eredeti nyelven, azaz legfőképp angolul nézek. Az már elég zavaró, amikor hatalmas poénok vannak a filmben, és próbálok valakivel beszélni a filmről, és nem is emlékszik rá, hogy lett volna olyan poén a filmben, mert ő magyarul nézte. Néha falra lehet mászni a fordítási hibáktól. De néha bevallom, fogalmam sincs, hogyan lehetne az adott dolgot bármilyen módon átültetni. Könyveket is inkább angolul olvastam mostanában… lásd ezt 🙂

    • Nnnn 😦 De ez így nem jó~ Az lenne a jó, ha jó magyar fordítások lennének, és magyarul is élvezhető lenne egy könyv, de azt első kézből tudom, hogy nem könnyű megoldani. Főleg a poénokat. Volt olyan, hogy teljesen új viccet kellett írnom, hogy magyarul is poénos legyen az, ami angolul, mert egyszerűen nem lehetett máshogy…:S És igen, sajnos ilyenkor meg aztán pláne nehéz visszautalni az angolra:S De azért én még hívő vagyok:) Vagy legalábbis bizakodó:) Úgyhogy, ami megjelent magyarul, azzal magyarul próbálkozom, és csak az abszolút beszerezhetetlen dolgokat olvasom angolul. Így ugyan kevésbé vagyok naprakész, de oda se neki:)
      Amúgy kíváncsi leszek, hogy oldja meg az írónő ezt az öt kaszt kérdést, úgyhogy nemsoká nekiesek a folytatásnak:)
      Köszi a kommentet :3

      • Na, hát ha érdekel, és nem bánsz olvasni akkor kifejtem az enyhén hevített véleményemet a fordításokkal kapcsolatban:
        Van jókora fordítói tapasztalatom, és tudom, ha valaki iszonyat zseni, akkor talán tud megoldást az ilyen dolgokra, de akkor is gyakran csak egy-egy aspektust tud átültetni.
        Pl. viccesre csinálja (de az eredeti üzenet elveszik, csak az marad meg, hogy vicces, vagy megmarad az üzenet és elveszik valami más.)
        De sok filmnél csak összecsapott fordítást látok/hallok sajnos.
        Hiába, az eredeti az eredeti…
        Nem azt mondom, hogy mindig minden fordítás szar, de ha már szórakozás miatt nézem, akkor élvezni szeretném.
        Elrettentő példa: Scott Pilgrim vs. the World
        Amikor a homoszexuális haverja próbálja a főhősnek, Scottnak elmondani, hogy valljon szerelmet a kiszemelt csajnak:
        ” – You have to step up your game Scott, break out the L word.
        – Lesbian?
        – No. The other L word.
        – Lesbiansss?
        – No. It’s “love”, Scott, I didn’t try to trick you.”
        Na hát good luck translating that… Nem is hozták össze, se a feliratban se a szinkronban.
        Mindenhogy megnéztem. Az meg még zavaróbb, hogy a fordító fel sem ismerte a későbbi visszautalást erre a jelenetre, amikor végülis szerelmet vall a csajnak, de elrontja, és ezt mondja:
        “I am in Lesbians with you. I really mean it.”

        Na ez teljesen el van veszve a magyarból. És emiatt ez az abszurd humor nagyrészt elveszett a filmből.

        vagy ugyanebben a filmben, megjelenik a feje felett egy ilyen sebességmérő szerű számlap, ami a kétségeit mutatja, hogy most milyen kifogással is lépjen arra a kérdésre, hogy ki az a lány, amikor az exbarátnője megjelenik a színen, és nem tudja eldönteni mit mondjon, ezért a mondat első felét az egyik kifogásból veszi a másodikat a másodikból (a két opció: “I need to pee” és “Who her?”), és azt mondja végül: “I need to pee on her…. I mean, I need to pee. Pee time.”

        A másik, amit lehetetlen átadni az, amikor valamilyen tájszólásban, angol akcentussal vagy nagyon amerikai szlenggel beszélnek, miközben a filmnek az az egyik lényege. Persze, ki lehet cserélni jidish meg németalapú szlengre a Blöfföt, és az még nem is volt rossz, de sosem lesz teljesen ugyanaz.
        Amit például lehetetlen lenne átadni, az a Brick című Jospeh Gordon-Lewitt film noir, amiben konkrétan olyan ízes kaliforniai szlenget levágnak, hogy külön miniszótárat adnak a DVD-hez… és szerves részét képezi a pörgős, odamondós, burkoltan befenyítős párbeszédeknek.

        Ezekre őszintén szólva, ha valaki épkézláb megoldást tud fordításban, az előtt leborulok és lábat csókolok neki, de sajnos nem hiszek benne.

        Igaz, hogy ezek extrém példák. Ha önmagában szinkronosan megnézek egy Disney filmet, akkor semmi bajom, de oda nem is kell zseni. Csak akkor van bajom, amikor elkezdem elveszíteni a fonalat egy komolyabb tematikájú filmnél, ahol követni kell az eseményeket, vagy még rosszabb, amikor felismerem, hogy az, ami magyarul elhangzik minek is a félrefordítása.

        Na akkor én ott felállok, és kisétálok, megnézem otthon angol feliratosan inkább… És sajnos gyári DVD-n gyakran találkoztam ilyenekkel.

        Szerintem nagy szerepe van annak, hogy a fordító tényleg csak úgy tekint az adott anyagra, mint egy következő munkára, amit “meg kell csinálni”, vagy hogy szereti, és tényleg nagyon jót akar kreálni. Ezt konzisztensen elérni minden fordításnál igazi elkötelezettséget kíván, amire még nem láttam nagyon példát (A gyűrűk urát nem olvastam, mert az első résznél már beleuntam, de biztos vagyok benne, hogy Göncz Árpád jó munkát végzett, mert azt nagyon szokták dicséreni).

        Összefoglalva: lehet jó fordításokat csinálni, becsületesen elvégezni a munkát, sőt lehet olyat is csinálni, amitől a fordított anyag népszerűbb lesz, mint az eredeti (lásd Frédi és Béni, amit még vissza is akartak fordítani angolra, mert az angol eredeti nem rímel egyáltalán) csak ritkán láttam ilyet, ezért inkább maradok a forrásanyagnál.

        Valahogy a professzionális igényt és nézőpontot kellene visszaállítani/létrehozni ezen a területen.
        Tisztelet a kivételnek.

  2. Teljesen megértem, amit mondasz, bár én csak az extrém eseteken szoktam kiakadni, teszem azt, ha egyáltalán nem értelmes valami, vagy félre van fordítva, amúgy elég megbocsátó vagyok.
    Az az igazság, hogy kivételes helyzetben vagyunk – te is, én is, és mindenki más is, aki tud angolul -, mert nekünk ott a választás lehetősége. Ha akarjuk, angolul olvasunk el valamit, ha akarjuk, nem. De annak, aki nem beszéli olvasási szinten az adott idegen nyelvet, annak nincsen sok választása. (Sajnos, én azt látom, hogy nálunk elég sokan tanulnak, de meglehetősen kevesen beszélnek nyelveket). Úgyhogy a fordítások nagyon is kellenek. De egyáltalán nem mindegy, hogy milyenek.
    Elég sokáig, vagy hét évig, rajongói fordító voltam, és már ott sem értettem azt az általános igénytelenséget, amit tapasztaltam. Beszéltem másokkal, és ők azt mondták, az a lényeg, hogy gyors legyen, és nagyjából lehessen érteni. Én meg csak pislogtam. Amióta dolgozom is fordítóként – és azért én még eléggé kezdő vagyok, nem sok könyvemet adták ki – azóta már látom, hogy ilyen nagy terjedelmű szövegnél nem elég a fordító igényes munkája, kell egy műértő, odafigyelő szerkesztő is, és egy csomó más olyan ember, aki szeretettel gondozza a könyvet, és ahogy manapság a kiadás kérdése áll, már mindenkin spórolnak. Nem csak külföldi könyveknél találkoztam olyannal, hogy kihagyták a lektort és a szerkesztőt, és az eredmény mindenképpen szörnyű.
    Úgyhogy azt hiszem, valahol itt lehet a probléma a könyveknél. Nem is kell hozzá speciális tartalom, hogy élvezhetetlen legyen a magyar változat. Csak egy fáradt fordító kell, egy hanyag lektor, és egy gyorsolvasó szerkesztő, és máris kész 😛
    Mondjuk mindettől függetlenül – és ez teljesen személyes dolog -, én jobban szeretem a magyar változatokat. Egyszerűen azért, mert szép nyelv a magyar, és ha valaki jól használja, nagyon igényes dolgokat lehet összehozni. Meg aztán hiába értem én teljesen jól angolul is, íze mégis csak magyarul lesz igazán:) (Mondom ezt úgy, hogy a kedvenc sorozatom több mint felét én is csak angolul olvastam :S)
    Azért megértelek, és mindenki mást is megértek, aki azt mondja, hogy az eredeti az igazi. Nyilván a poénokat, finomságokat, akcentusokat sosem lehet igazán tökéletesen átültetni magyarra. Rengetek olyan reália és lefordíthatatlanság akad, amiket vért izzadva is csak megközelítőleg lehet magyarítani. De törekedni azért lehet és kell is rá. Amikor nagyon eltalált fordítást olvasok, külön repes a szívem:3 Amikor nagyon rosszat, akkor meg vérzik 😥 De hát ez van. A tökéletest sajnos nem lehet elérni, de azért megpróbálni meg kell:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s